Gibraltár legismertebb látványossága Európa egyetlen majom populációja, amely itt, a Sziklán él. Gibraltár kedves jelképe a kolóniában élő majmok. A háziasított fajtája minden félénkség nélkül közelítik meg a turistákat, és szemtelenül kéregetnek. (Vigyázzunk, mert nem elég, hogy harapnak, de lopnak is!). Zipzár kihúzása és nylon tasak elővétele nem ajánlott. Bár etetésük hivatalosan tilos, ez senki sem tartja be. Vigyázat az majmok idegesítése szigorúan tilos! 500 angol font a büntetés.
Számos legenda él, ezekről az állatokról és származásukról.
Az egyik szerint a majmok Észak-Afrikából érkeztek egy titokzatos földalatti folyosón keresztül.
A másik szerint már azóta itt élnek, amikor még Európa és Afrika összeért.
A harmadik szerint az első arab hódítókkal együtt jöttek ide.
A negyedik szerint azoknak a majmoknak a leszármazottak, „akik” a távoli múltban Európa erdeit népesítették be.
Az ötödik változat azt mondja, egykor a britek házi kedvencei voltak, s idővel elvadultak.
A legenda szerint Gibraltár addig marad az angoloké amíg a majmok itt élnek. Nem véletlen, hogy már Churchill is aggódva figyelte a populáció alakulását.
A majmoknak ma is külön kórháza van, mindegyik chippel van ellátva, és nevük is van, évente pedig mindegyikük orvosi ellenőrzésen esik át.
7 nagy csoportban kb 230 egyed van, és folyamatosan hadban állnak a saját területükért.
Churchill a háború alatt is a majmok szaporodásán aggódott
Bár háború dúlt Európa-szerte, Winston Churchill brit miniszterelnököt 1944-ben, most nyilvánosságra hozott titkos akták szerint, egy kevésbé fontosnak tűnő kérdés, a makákók szexuális élete is erősen foglalkoztatta.
A Brit Nemzeti Levéltár most nyilvánosságra hozott anyagainak – háborús és a háborút követő időkből származó levelezések, feljegyzések – közös vonása, hogy központi témájuk a gibraltári berbermajmok populáció sorsa.
Sorskérdés
Bár a levelezések hangneme könnyed, szellemes, a makákók sorsa óriási jelentőségű kérdés volt. A legenda szerint ugyanis ha a berber makákók eltűnnek, Nagy Britannia elveszíti uralmát a dél-spanyolországi partoknál húzódó apró sziget és a Gibraltári-szoros felett.
Így érthető, hogy Churchillt aggasztotta a berber makákók populációjának hanyatlása. Állítólag számuk 7 egyedre csökkent. A gyarmat miniszteréhez írott levelében úgy vélekedett, hogy a populáció fennmaradásához, legalább 24 egyedre van szükség. „Lépéseket kell tennünk, hogy a populáció létszámát erre a szintre felhozzuk, és meg is tartsuk” – írja levelében Churchill.
Szerencsére a berbermakákók populációja és a gyarmat is túlélte a háborút. London azonban később is ügyelt a majmokra: félévente jelentést kért a populáció egyedszámáról, és fenntartásukhoz majmonként napi 9 pennyvel járult hozzá.
1967-ben azonban újra sötét felhők gyülekeztek. A gibraltári makákók ismét a figyelem középpontjába kerültek a brit Külügyminisztériumban. London a két kolóniára osztott makákók egyenlőtlen nembéli eloszlása miatt aggódott.
Impotens hímek
Gibraltár akkori kormányzója és Londonban a gyarmati kérdésekkel foglalkozó egyik főhivatalnok, Saville Garner az alábbi táviratokat váltotta ügyükben:
„Nyugtalankodunk a főemlősök miatt/ Tanulmányoztuk a populáció méretét és az egyedeket” – írja Saville Garner 1967-ben.
A londoni hivatalnok úgy látta, hogy a nemek közötti egyenlőtlen eloszlás következtében az egyik kolóniában, - ahol kilenc nőstényre öt hím jutott -, a nőstények kénytelenek leszbikusságba menekülni, míg a másik közösségben a „hímek impotens dilinyósok lehetnek”.
Válaszlevelében Sir Gerald Lathbury, Gibraltár kormányzója igyekezett csillapítani az aggodalmakat: „Örömmel tölt el/ Churchilli aggodalma/ Hogy a majmok egyenlőtlen eloszlásán változtassuk/ Miközben figyelmét Málta köti le/ – írja Lathbury, majd hangsúlyozza, hogy a hím gibraltári makákók, – amelyeket többnyire helyi hírességekről neveztek el –, szaporodóképességével nincs gond.
„Amíg itt van nekünk Joe, egyetlen nősténynek sem kell leszbikusnak lennie. És Harold és Herkules is, bár viszonylag fiatalok, tudnak egyet s mást az életről” – veszi védelmébe Lathbury a hímeket.
1970-ra a gibraltári berbermakákók létszáma már 32 volt, majd a nemek aránya szinte tökéletes (19 nőstény, 18 hím) lett. A gyarmat még mindig jelent London felé, jelenleg 160 makákó él a szigeten.
Az európai makákó
A berbermakákó az egyetlen makákófaj, amelynek elterjedési területe valaha Európára is kiterjedt. A többi makákó Ázsia keleti és déli részén él, berbermakákók pedig jelenleg Gibraltáron, Algériában, Tunéziában és Marokkóban találhatók.
A cingár berbermakákónak hosszúak és keskenyek a végtagjai, farka azonban csonkszerű. Testét dús, vöröses olajbarna bunda fedi, s ráncos arcát sűrű pofaszakáll övezi.
A hagyomány szerint viszont addig lesz Gibraltár angol fennhatóság alatt, amíg majmok élnek a szikla tetején. A rossz nyelvek szerint ezért évente importalnak néhányat, illetve szaporítják őket...sőt állítólag külön kórházuk is van.
Európát és Észak-Afrikát valaha híd kötötte össze
Collina-Girard professzor korai népvándorlással foglalkozik. Kutatási eredményei szerint 19 ezer évvel ezelőtt, az utolsó nagy jégkor idején, Európa felől erős migráció volt megfigyelhető Észak Afrika irányába. Ez a professzort arról győzte meg, hogy a két kontinenst valaha földhíd kötötte össze.
Az óceán aljának, azaz egy sokkal alacsonyabb vízszint melletti domborzat feltérképezését követően a professzor arra a felismerésre jutott, hogy a Gibraltári-szoros előtt valaha szigetcsoport húzódott – ahogy arra Platón is utalt.
A professzor szerint 11 ezer évvel ezelőtt a vízszint hirtelen emelkedésnek indult – bár nem egyik pillanatról a másikra tűnt el a szigetcsoport, ahogy Platón írja, de geológiai értelemben mindenképpen gyorsan, évszázadonként két méterrel nőtt a vízszint. Ez pedig megfelel Platón leírásának, mely szerint Atlantisz 9000 évvel ezelőtt tűnt el a Föld színéről.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
